2013. július 28., vasárnap

Miről maradtam le?

Hosszú évek után megpróbáltam úgy eltölteni ezt a picit több mint egy hét szabadságot, ahogy azt az emberek többsége (akiknek ez megadatik) tölti: zéró munka. Az első egy-két nap gond nélkül ment, aztán eszembe jutott, hogy 24-én Google Event, előtte pedig Verizon est, ahol a Motorola új generációs Droid-jai lesznek a középpontban. Ekkor kezdődött minden, elvonási tünetek, amik hasonló fájdalommal tudnak járni egy geek-nél, mint némelyik kábítószerfüggőnél. Borzasztó, senkinek sem kívánom :)


Nagy nehézségek árán megpróbáltam magam távol tartani a temérdek információtól, melyek minden oldalról megpróbáltak támadni. Kilőttem a céges szinkronizációt a telefonomon, de egy valamit elfelejtettem: a sok-sok IT oldal és Youtube csatorna, melyek egytől-egyig a szívemnek oly' kedves információkkal bombáztak. Így a kísértés még inkább megnőtt. Mély levegőt vettem, és úgy döntöttem, hogy csak és kizárólag rss-t és Google+-t fogok olvasni naponta kétszer, reggel és este. A videókat és a hosszabb lélegzetvételű cikkeket elvetem, majd 27-én illetve 28-án bepótolom. Hát volt is mit bepótolni, hiszen rengeteg érdekesség történt az IT világában, melyeket ti már biztosan ismertek, így én ebben a bejegyzésben csak egy-két fontosabb történésről mondom el a véleményem, hogy én hogy éltem meg utólag.

Verizon est
Nagy rajongója voltam a Motorolának, sőt még mindig az vagyok, kifejezetten örültem, mikor egybeolvadtak a Google-lel. Az új Droid-ok korrektek, nem a hardveres teljesítménnyel emelkednek ki a tömegből, hanem például az újfajta értesítési rendszerrel valamint a hangvezréléssel, ami hasonló lesz a Moto X-ben is. Kicsit aggódtam emiatt, hiszen már úgy megszerettem a kis led-et az eddigi eszközeimen, és ez kicsit furán hatott rám. Aztán megnéztem a Hands-on videókat és láttam, hogy ez egész pofás. A Razr-nél megszokott kevlár ház itt sem maradhatott el, ráadásul az egész design is nagyon hasonlít az első kevlár borítással megáldott Motorolához. A három közül engem a Droid Maxx győzött meg a leginkább, így szívem szerint arra fizetnék be. És itt jön az első akadály: szerintem szinte esélytelen, hogy ezek valaha is eljutnak az öreg kontinensre :(


Új Nexus 7
Egyre fényesebben ragyog a tabletek piaca, ezt a Google Event-en is elmondták, amit konkrét számokra alapoztak. Már a tavalyi Nexus 7 is "must have" termék volt, főleg az ár/érték miatt, de az új előtt le a kalappal. FHD, vékonyabb káva, könnyebb súly, hátlapi kamera, és persze új Android verzió. A teljesítménye pedig az elvárt high-end szintet hozza. Most komolyan, akarhatunk még ennél többet egy 7 colos tab-nál? Oké, biztos sokan hiányolják majd az SD kártya helyet, de az ellent mondana a Google elvének: mindent a felhőbe. A 300 dollár alatti ár mesés, bár kétlem, hogy ezt tartani tudja nálunk, hiszen a magyar határ csodákra képes. Respect Google!


Chromecast
Ez volt az a kütyü, amit nem tudtam, hova tenni. Geek lényemből fakadóan a szívem azt mondja, hogy kell, de az eszem, azt hogy minek. Jó ötlet a stream, lehet, hogy néhányszor hasznát is venném, de összességében nem érzem meg a hiányát, ha nincs. Ennek ellenére a 35 dollárt bármikor kifizetném érte. Ahogy láthatjátok most sem tudom igazán eldönteni, hogy kell-e vagy sem. Az egyetlen pozitívum a vezetékmentesség a dologban, így nem kell a HDMI kábellel pepecselni a forrás és a megjelenítő között.


Android 4.3
Nem véletlenül hagytam ezt az újdonságot a végére. Annak ellenére, hogy ez sem okozott meglepetést, hiszen erre is számítani lehetett, picit mégis meglepődtem. A 4.3 is a Jelly Bean nevet viseli, és meghökkentő újdonságok helyett inkább csak ráncfelvarrást hozott. Elmondható, hogy manapság teljesen mindegy melyik Jelly Bean variánst futtatja az eszközünk, nagyon sok lényegi változást nem tapasztalunk az általános felhasználásban. Oké, a 4.2 hozta a lockscreen widget-eket és a multiuser támogatást (ezt telefonon nem élvezhetjük custom rom nélkül), a 4.3 a smart Bluetooth-t, az Open GL legújabb verzióját és néhány, jobbára csak Nexus-oknak szánt újdonságot vagy hiánypótlót prezentál. Azon kívül, hogy az internetes közösség tele "szemeteli" sokak folyamát az én is megkapta a 4.3-at képekkel, különösebben nem hozott lázba. Ami viszont ennél is furább, sok helyen olvasom, hogy tök jó, megjött az új Android OTA-n, de mikor jön az 5.0? Na ez az, ami már kicsit durva.


Ezt a bejegyzést bemelegítésnek szántam, a héten újra lesz Droid24, Tasker II. rész, és persze a régóta várt Android lépésről..... II. rész. Addig is ajánlott oldalak, ahova szintén írok: androgeek.eu techkalauz.hu.

Ja, és ne felejtsétek bekörözni az oldalt. A bejegyzések gyakorisága rajtatok is múlik ;)

Bazsa




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése